Kóber György blogja

Kóber György blogja

Nyílt levél Kásler Miklósnak, aki feltalálta a spanyolviaszt!

2018. augusztus 04. - Kóber György Márk

Tisztelt prof. Dr. Kásler Miklós Miniszter Úr!

Kóber György vagyok, óvóbácsiként dolgozom, és tegnapi kijelentésére szeretnék reagálni. Ön szerint törvénybe kell iktatni, hogy már az óvodákban elkezdődjön a gyermekek egészséges életmódra való nevelése. Ezúton szeretném felhívni figyelmét, hogy 

ez már évtizedek óta szerepel
az Óvodai nevelés országos alapprogramjában,

és az országban minden kolléga ezt (is) szem előtt tartva végzi a munkáját.

Ha nem okoz túl nagy problémát Önnek, akkor kérem olvassa el, az Óvodai nevelés országos alapprogramjának (ONAP) - a 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet alapján - "III. Az óvodai nevelés feladatai", azon belül is az első, az "Az óvodai nevelés általános feladatai" között az alábbi részt, amelyben megtalálja azt, amelyben szerepel:

az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése. Ezen belül:

- az egészséges életmód alakítása,
- az érzelmi, az erkölcsi és a közösség nevelés,
- az anyanyelvi-, értelmi fejlesztés és nevelés megvalósítása.

Az egészséges életmód alakítása
Az egészséges életmódra nevelés, az egészséges életvitel igényének alakítása, a gyermek testi fejlődésének elősegítése ebben az életkorban kiemelt jelentőségű. Ezen belül az óvodai nevelés feladata:

- a gyermek gondozása, testi szükségleteinek, mozgásigényének kielégítése;
- a harmonikus, összerendezett mozgás fejlődésének elősegítése;
- a gyermeki testi képességek fejlődésének segítése;
- a gyermek egészségének védelme, edzése, óvása, megőrzése;
- az egészséges életmód, a testápolás, az étkezés, az öltözködés, a pihenés, a betegségmegelőzés és az egészségmegőrzés szokásainak alakítása;
- a gyermek fejlődéséhez és fejlesztéséhez szükséges egészséges és biztonságos környezet biztosítása;
- a környezet védelméhez és megóvásához kapcsolódó szokások alakítása, a környezettudatos magatartás megalapozása;
- megfelelő szakemberek bevonásával - a szülővel, az óvodapedagógussal együttműködve - speciális gondozó, prevenciós és korrekciós testi, lelki nevelési feladatok ellátása

kasler-miklos-9-hpgy-1000x600.jpg

Tisztelt prof. Dr. Kásler Miklós Miniszter Úr!

Értem azt, hogy valamit muszáj előhúznia a kalapból, de mielőtt bármit is tesz/mond, nem ártana, ha előtte Ön, tanácsadói, kollégái és beosztottjai utána járnának a dolgoknak. Az előbbi leírás sem kitaláció, a net.jogtar.hu oldalon megtalálható az egész ONAP: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200363.kor, ráadásul ez alapján kell minden óvodában elkészíteni az óvoda saját programját is.

Aktívan dolgozó óvodapedagógusként felháborít
az a tény, hogy Önnek miniszterként milyen kevés
ismerete van arról, hogy egy óvodában mi is zajlik.


El sem tudja képzeli, hogy én, és minden kolléga az országban milyen erőveszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a gyermekek mindent megkaphassanak, annak ellenére, hogy jelenleg is több száz óvodapedagógus hiányzik a rendszerből: https://kozigallas.gov.hu/publicsearch.aspx

A pedagógushiány, a rengeteg felesleges papírmunka és a megbecsülés nélküliség bűvös háromszögét most nem is nyitnám már meg, mert nagyon sokat kellene róla írnom, ráadásul úgy gondolom, hogy ezekkel is tisztában van, csak egyszerűen nem hajlandó foglalkozni ezekkel a problémákkal, mert tudja, hogy - sajnos - a legtöbb pedagógus fél, és nem fogja felemelni a szavát a rendszer hibái és működésképtelensége ellen.

Ennek ellenére, én azért szeretném hallatni a hangomat azok helyett is, akik jelenleg még nem mernek cselekedni, mert elegem van abból, hogy hülyének néznek minket!
 bi_20180514_0147-1024x684.jpg

Tisztelt prof. Dr. Kásler Miklós Miniszter Úr!

Ha Ön és a kormány valóban azt szeretné, hogy ez, az Ön által felvetett téma még hatékonyabban megvalósulhasson, akkor nem (már meglévő) törvények és rendeletek írásával kellene foglalkozni, hanem a rendszer működését kellene segíteni, amelyre több javaslatom is lenne:

- megfelelő udvarok kialakítása, mert sajnos sok esetben az udvarok nem megfelelően felszereltek, és csak futkározni nem elég egy gyermekeknek mozgásuk kielégítésére, a harmonikus, összerendezett mozgás fejlődésének elősegítésére, valamint a gyermeki testi képességek fejlődésére.

- a csoportlétszámok növelésének megállítása, mert testi-lelki-mentális következményekkel járhat az, ha egy csoportban, kis helyre vannak bezsúfolva a gyermekek.

- a gyermek egészségének védelme az óvódákba szállított (vagy ott helyben elkészített) ételeken is múlik. Sok család otthon nem tud mindennek megfelelő, tápanyagokban gazdag élelmiszert biztosítani gyermekének, ezért a gyermekek fejlődése érdekében az óvodákban kellene biztosítani a gyermekeknek a megfelelő étkeztetést. Tudja mindennapos az, hogy a reggeli vagy az uzsonna csak vajaskenyér, bármilyen zöldség, felvágott, lekvár, stb. nélkül, az ebéd minőségével kapcsolatban pedig nemcsak a saját intézményemben, hanem rengeteg más helyről is panaszt hallok.

- az egészséges életmód, a testápolás, az étkezés, az öltözködés, a pihenés, a betegségmegelőzés és az egészségmegőrzés szokásainak alakítása érdekében fontos lenne, ha az állam foglalkozna a dologi költségek emelésével, mert például szappan, wc-papír, zsebkendő, fogkrém csak azért van az óvodák többségében, mert a szülők minden évben, akár több alkalommal is hoznak "tisztasági-csomag" címszóval.

- a gyermek fejlődéséhez és fejlesztéséhez szükséges egészséges és biztonságos környezet biztosítása érdekében rengeteg intézménynek lenne szüksége felújításra, azonban az önkormányzatoknak sok esetben nincs pénzük ezt elvégezni.

- a környezet védelméhez és megóvásához kapcsolódó szokások alakítása, a környezettudatos magatartás megalapozása pedig akkor lehetne hatékony, ha a kormány, az állam működésének minden területén megtenné a környezetünk megóvásához szükséges lépéseket, mivel például mi hiába gyűjtjük szelektíven a szemetet, amíg sok helyen a fővárosban és vidéken egyaránt bokáig áll a szemét.
 slider-screen-drawings.png


Tisztelt prof. Dr. Kásler Miklós Miniszter Úr!

Ha valóban javítani szeretne a rendszeren, akkor kérem, hogy velünk, a területen dolgozókkal vitassa meg felmerülő kérdéseit és ötleteit, mert mi látjuk át valójában az egész rendszert!


Bízva javaslataim átgondolásában tisztelettel,

Kóber György
óvodapedagógus

A bejegyzés trackback címe:

https://kobergyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr1914161401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Weltner János 2018.08.04. 14:55:11

Az a jó az EMMI-ben, hogy minden oda tartozik.

Kóber György Márk · https://www.facebook.com/gy.kober 2018.08.04. 16:33:22

@Weltner János: Önnek nem kell bemutatnom, hogy milyen is ez a "mindent egybe" rendszer. Sajnálom, hogy az egészségügy ugyanott van, ahol az oktatás...

IndaGuide 2018.08.04. 21:32:41

1971-ben jelent meg Az óvodai nevelés programja című alapdokumentum, mely már részletesen tartalmazta azokat , amelyeket most kívánnak bevezetni! Hihetetlen!

Hafnek 2018.08.05. 09:51:31

Még ha vajaskenyér lenne... (persze, önmagában az is kevés!), de 99°-ban csak silány, vízzel és levegővel felfújt margarint hártyásítanak a kenyérfélére.
Amúgy is, viszonylag sok szülő csak pazarolja a pénzt a menzára - igen sok gyerek belekóstol és adja moslékba, annyira sótlan, ízetlen. Csak a ténylegesen ehezők eszik meg.

Kóber György Márk · https://www.facebook.com/gy.kober 2018.08.05. 13:16:38

@Hafnek: Sajnos ez így van. Sokszor nem is tudom, hogy mit etessek meg velük, mert, ha én sem tudom megenni, akkor miért várja el ezt egy gyermektől... :'(

consul 2018.08.05. 20:28:47

Törvénybe akarja foglalni, mert most rendeletben van. Mit nem értesz ezen?

Billy Hill 2018.08.05. 20:39:35

@Kóber György Márk: Beszéljen az élelmezésvezetővel, hogy legyen kreatívabb (értsd térjen el a sózási stb. szokásoktól), ezzel egyidejűleg pedig szerezzen olyan kapcsolatokat, amelyek előre megmondják majd, hogy mikor jön az ellenőrzés...

bpbp78 2018.08.05. 21:08:45

Nem csak a tisztasági csomagot viszik a szülők...a változatos gyümölcsök és zöldségek is így kerülnek az ovisok asztalára...különben csak másodosztályú almát ennének...nem beszélve a játékok frissítéséről, a játszó szoba új szőnyegéről...a tisztasági festésről...amit sokszor ugyancsak a szülőktől nem szedhető pénzekből vásárolnak meg az óvodák...szóval előbb jó lenne, ha csak azt átvenné az állam, ami dolga lenne...aztán kezdjen el egészségre nevelni...

BiG74 Bodri 2018.08.05. 22:25:27

@bpbp78:
Nem! Inkább még több stadiont!

bpbp78 2018.08.05. 22:30:48

@BiG74 Bodri: végülis igazad van...ott futhatnak egész nap fel és alá...meg is van az "egészség", ahogy ezek a semmirekellők gondolják...és még zöld is van...adják elő, hogy a fű egészséges, így nyírás helyett majd az új generációk lelegelik...két legyet ütnek egy csapásra...

Törpvadász 2018.08.05. 22:33:07

Sajnos minden szava igaz a blog írójának.

dr. mesterséges színezék 2018.08.05. 22:51:31

@Törpvadász: Annyi kiegészítéssel, hogy általános iskolában ott folytatódik a légvárak nagy pofával építése, ahol óvodában ballagó tarisznyákkal ékítetten abbamaradt.

Ha valaki megkérdi, hogy emmi, akkó mondom, ez a': www.youtube.com/watch?v=KTnwoE1rHGo

dr. mesterséges színezék 2018.08.05. 23:01:40

@bpbp78: Örvendetes, hogy a gyerekek kisiskolásként erkölcstant kezdenek tanulni, de már óvodásként a képükbe hazudnak.

apro_marosan_petergabor 2018.08.06. 06:21:32

T. Óvóbácsi,
Kásler miniszter úr kijelentése nem hiszem, hogy ártott volna a feladatnak, legfeljebb aláhúzta annak fontosságát, ezért felesleges volt megírnia ez ez "oktató" blogot... "Hülyének nézik?" - úgy érzi - én nem nézném annak, csak modortalannak - stílusát tekintve, remélem ez óvodai tevékenységén át nem jön ki, hiszen ott is fontos a jó modorra nevelés, és tudja, a példamutatás...
Arról nem beszélve, bármikor fordulhat személyre szóló levéllel miniszteréhez, s ha nem kap rá választ, akkor jöhet a rákosista Szabad Nép stílusát idéző nyílt levél...
Kivánok Önnek a jövőben hasonló lelkesedést és jobb munkát, több szerénységet!

pioneer2016 2018.08.06. 07:19:19

Azt már régóta tudjuk, hogy nem szakmai tudás alapján neveznek ki valakit a NER-ben. Az csupán attól függ mekkora nyelve van és milyen mélyen tud segget nyalni az illető.

Melee 2018.08.06. 07:59:29

Tisztelt Kóber György Márk!
Megkérem, hogy rendszerbomlasztó liberális propagandáját ne folytassa a gyerekeink kárása! Még ilyen nevetséges érveket, hogy ezek az irányelvek már korábban is le voltak fektetve, és betartották őket! Nem a NER szerint lettek lefektetve, ezért kifejezetten ártalmasak, hiszen egy alma egészségesebb egy gyerek számára, ha Orbán Viktor utasítására kapja, a szabadtéri játék jobban erősíti, ha Orbán Viktor utasítására viszik az udvarra. Ilyen ballib kötözködés helyett inkább olyan értelmes dolgokkal törődjön, hogy Orbán Viktor képe kikerülhessen minden óvodai csoport falára, hadd tanulják meg a gyerekek, ki az, akinek a honi végtelen jóságot köszönhetik.

bgabi2 2018.08.06. 07:59:45

A kormányrendelet az nem törvény, akár igaza is lehet a miniszternek, aki szeretné törvényi szintre emelni a kérdést. Amúgy meg az óvodák az önkormányzatokhoz tartoznak, az étkeztetés is.

Segna 2018.08.06. 09:14:04

@apro_marosan_petergabor: megkaptad már a 27 ezüstpénzt?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.06. 09:27:13

Valami mégicsak el van cseszve, mert kibaszott sok dagadt gyereket látni az utcákon, óvodákban, és iskolákban.

Márpedig ha van teendő ezen a téren, akkor kell is tenni, hogy jobb legyen.

Mert az önmagában hogy már le van írva, szart se ér, ha szülők és egyes pedagógusok nagyívben szarnak rá.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.06. 09:29:47

@apro_marosan_petergabor:

Valaki a meccsen ordít a bírónak, valaki az óvodából a miniszternek.
Ezek ilyen szakmák, és ezzel jár.

Nem képes felfogni a blogger, hogy a súlypontok számítanak, és hogy igenis van teendő a témában. Anyázni akart, és lám sikerült neki.

apro_marosan_petergabor 2018.08.06. 09:31:31

@Segna: Te tudod miről beszélsz - vagy csak úgy nyomkodod a billentyűket?

Ésszelteli 2018.08.06. 09:35:56

Igaza van a Kásler miniszter úrnak, ha törvényben akarja szabályozni, ami most csak kormányrendeletben van szabályozva. Sőt javaslom, hogy az óvó pedagógusokat is időnként teszteljék szövegértéssel kapcsolatosan , mert lehet, hogy azért van annyi rossz szövegértő az iskolában a felmérések szerint, mert az óvó pedagógusaink szenvednek szövegértési problémákban. A mostani óvó pedagógusunk is szövegértései problémákkal küzd. El lehessen azt is dönteni, hogy az alkalmatlanok hagyják el a pályát és valamilyen egyszerűbb de tisztességes foglalkozás után nézzenek.Ebben a fenti esetben is ezt ajánlom, ha már magát sikerült ilyen ügyesen az óvópedagógusunknak önmagát lebuktatnia.

Fülig José 2018.08.06. 09:45:51

@Ésszelteli: látom, sikerült kiragadni a lényeget. nna elmagyarázom, figyi: ez pont olyan, mintha törvénybe iktatnám, hogy a fideSSeseknek gondolkodni kell, mert az jó. sajnos azonban NINCS KÉPESSÉGÜK RÁ, így hát ténylegesen semmi értelme a dolognak. te azt hiszed, mert a vajdád vagy valamelyik kőagyú samesza törvénybe iktat vagy csak jólmegmond valamit,akkor az már meg is valósult, ugye? mint a napi tornaóra- tornatermek nélkül. ésszelteli, pfff...

Cycmen 2018.08.06. 09:49:02

Itt egy miniszter aki akar valamit csinálni, persze hogy a libsik nekiesnek.
Rohadt aljas kártékony semmirekellő libsik, kuss!

Cycmen 2018.08.06. 09:55:50

@Fülig José: Ti megbuktatok, kívül vagytok a partvonalon, le vagytok írva! A véleményetek meg le van szarva, mert épeszű javaslatotok nincs, csak az aljaskodás és a rombolás a célotok.
A te "munkásságod" is az állandó fideSSesezésben merül ki, az érdemi mondanivalód NULLA!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.06. 10:02:02

@Cycmen:

Az a durva, hogy mindenki aki kimegy az utcára, vagy benéz egy játszótérre, elmegy suliba, óvodába, látja, hogy kurva sok a túlsúlyos gyerek.
Hogy nagyon sok teendő van a témában, a szülők, pedagógusok képzésében, felvilágosításában.

És erre mit tesz az egyszeri agyhalott ballib ?
Ha leírja valaki, hogy mi a teendő elkezd anyázni izomból.
Nem normálisak komolyan mondom.

Fülig José 2018.08.06. 10:03:21

@Cycmen: hozzám beszélsz, kutyus?

Segna 2018.08.06. 10:23:45

@apro_marosan_petergabor: "Te tudod miről beszélsz - vagy csak úgy nyomkodod a billentyűket? "
Kedves orban_szijjarto_kasler! Pedagógus voltam, hosszú évekig, és a családban 5 pedagógus van és iskolás a gyerekem... tehát van fogalmam az óvodai és iskola rendszerről. Mivel most pedig jogi területen dolgozom, pontosan tudom mi a különbség a rendelet és törvény között, tehát nem csak a billentyűket nyomkodom...
Kifejteném mi a baj az Ön hozzáállásával, amiért válaszolni mertem, és emlékeztetni Ön egy régi párhuzamra...
"Kásler miniszter úr kijelentése nem hiszem, hogy ártott volna a feladatnak, legfeljebb aláhúzta annak fontosságát, ezért felesleges volt megírnia ez ez "oktató" blogot... "
aláhúzta annak fontosságát?! Nem, azt mondta, hogy "az óvódákban elkezdődjön a gyermekek egészséges életmódra való nevelése" ELKEZDŐDJÖN. Nem pedig, hogy elismerve az eddigi erőfeszítéseit a szakmának, nyomatékosítani kellene... elkezdődjön = vagyis foggggalma, sőt halvány miniszteri dunsztja sincs a kérdésről.
"én nem nézném annak, csak modortalannak - stílusát tekintve, remélem ez óvodai tevékenységén át nem jön ki, hiszen ott is fontos a jó modorra nevelés, és tudja, a példamutatás..." Ez nettó személyeskedés, semmi érdemi hozzászólás a cikkhez...
"Arról nem beszélve, bármikor fordulhat személyre szóló levéllel miniszteréhez, s ha nem kap rá választ, akkor jöhet a rákosista Szabad Nép stílusát idéző nyílt levél..."
Fordulni,, fordulhat, csak épp nincs válasz. Épp azért születnek ezek a levelek. Illetve a nyilvánosság védelme indukálja ezeket, mert sajnos akik a szolgálati úton járnak, mostanában könnyen az utcán találhatják magukat, csakúgy, mint az Ön által emlegetett Szabad Népes időkben. Egyébiránt, egy demokráciában, a miniszter közszereplő, akihez bárki fordulhat nyílt levélben, interpellációban, napirend előtti kérdésben stb. Egy demokráciában, egy miniszternek illik is válaszolnia ezekre, nem elslisszolnia a sajtó elől, a parlament folyosóján, vagy a pécsi városháza udvarán.
Tehát szerénység és alázat a miniszter úr részéről lenne számonkérhető annyiban, hogy mielőtt kiáll nyilatkozni a hívei elé, kérdezze már meg a felelős osztályvezető-helyettest (azon a szinten talán még nem egy haver hanem egy szakember ül) hogy Bélám, hogy is van ez?
A 27 ezüst pénzt pedig azért írtam, mert Őn ezekkel nagyon is tisztában van, mégis a bloggert oktatja szerénységre... szégyellje magát.

Segna 2018.08.06. 10:28:31

@Ésszelteli: válzoztass nicknevet...

Segna 2018.08.06. 10:31:38

@Rettegek mert ballib vagyok: Így van. Szórakoztassátok csak egymást. Sajnos/hál istennek, attól valami NEM igazzá válik mert több hülye is elismétli... vagy több hülye is egyetért egy véleménnyel, attól még annak sem lesz nagyobb súlya. Sajnálom.
Persze ha leütéseként fizetnek, akkor hajrá!

Fülig José 2018.08.06. 10:33:14

@Segna: fidelitasos bértrollal vitázol, csak mondom. de amúgy is felesleges, mert egy fideSs-zombinak mindegy, mekkora marhaságot talál ki a vajda vagy valamelyik debil embere, az CSAK JÓ lehet... a napi tornaóra is kötelező, sajnos tornatermet nem adtak hozzá (biztos kellett a kő a stadionokhoz ..)
nem is értem, hogy lehetnek dagadtak a magyarok, amikor 8 éve a lángoszlop az úr... mondjuk nem igazán jár elöl a jó példával, ma már pont úgy néz ki mint egy telefosott búvárruha..

Segna 2018.08.06. 10:33:43

@Cycmen:"Itt egy miniszter aki akar valamit csinálni, persze hogy a libsik nekiesnek."
Sorold már a ténykedéseit! Mit is csinál?

Cycmen 2018.08.06. 10:41:55

@Fülig José: hozzám beszélsz, kutyus?

Igazából nem, csak a te baromságodra reflektáltam. Tehettem volna másik libbantéra is, van itt bőven, belőletek " tizenkettő egy tucat" :D

@Segna: Sorold már a ténykedéseit! Mit is csinál?

Ha szerintetek semmit, akkor miért ugattok? :D Persze a logika nektek nem haver, te is a saját kérdéseddel állítasz fel csapdát saját magadnak. :P

Fülig José 2018.08.06. 10:44:13

@Cycmen: te kezdtél ugatni, kiscsávó..."Itt egy miniszter aki akar valamit csinálni, persze hogy a libsik nekiesnek. Rohadt aljas kártékony semmirekellő libsik, kuss!"
aztán elmélkedsz a logikáról...hehe. ostoba fasz

Fülig José 2018.08.06. 10:46:25

@Cycmen: nektek bazmeg tökmindegy, mekkora ostobaságot talál ki a gazdátok, az a TUTI!! elképesztően buták vagytok, szolgalelkű, iskolázatlan, seggnyaló kisebbség oltári nagy pofával... hátradőlök, nézem a szenvedéseiteket és jól szórakozom.

Cycmen 2018.08.06. 10:50:27

@Fülig José: nektek bazmeg tökmindegy, mekkora ostobaságot talál ki a gazdátok, az a TUTI!!

Most már a Kásler is a gazdám? LOL!

Cycmen 2018.08.06. 10:52:22

@Fülig José: : te kezdtél ugatni, kiscsávó..."

Mert egy büdös bunkónak tartalak és a többi itteni ballib patkányt is! Ha meglátlak, leugatlak.

Bobby Newmark 2018.08.06. 10:56:07

@Rettegek mert ballib vagyok: Akkor ha leírják még egyszer, az jót fog tenni?

Fülig José 2018.08.06. 10:58:47

@Cycmen: hát ugatni tudsz, kutya, csak senkit nem érdekel.

Bobby Newmark 2018.08.06. 10:58:59

@Cycmen: Ja, nyitott kapuk döngetése és a felesleges papírtologatás kibaszott hatékony tevékenység.

Bobby Newmark 2018.08.06. 11:00:39

@Rettegek mert ballib vagyok: Egyébként ki a faszomat érdekel másnak a kölyke, úgy őszintén?

Bobby Newmark 2018.08.06. 11:03:57

@Cycmen: Hogy mi a fasz? Szóval ha van egy miniszter, akit vastagon megfizetünk, és nem csinál lófaszt se, az rendben van? Az ellen nem lehet kifogás?

Hát anyád meg van már baszva a ravatalon? Mert ha nincs, akkor indulj!

Szakértő? az nem volt 2018.08.06. 11:06:14

@Cycmen: A párkereső oldalakon próbálkozz az egy szem agysejtednek találni hozzá hasonlót, hogy ne egyedül kelljen jobblétre szenderülnie

Cycmen 2018.08.06. 11:09:51

@Bobby Newmark: Ja, nyitott kapuk döngetése és a felesleges papírtologatás kibaszott hatékony tevékenység.

Azt azért te sem várhatod, hogy megközelítsék a szoci kormányok fantasztikus hatékonyságát, azt az orbitális fejlődést aminek tanúi lehettünk és még az egyébként rövidtávú memóriával rendelkező szavazók harmadszor is fejvesztve rohantak az urnákhoz, hogy ne jöhessenek vissza! :DDDDDDDD

dr. mesterséges színezék 2018.08.06. 11:10:01

@bgabi2: "A kormányrendelet az nem törvény, akár igaza is lehet a miniszternek, aki szeretné törvényi szintre emelni a kérdést"

A
- Tud úszni?
- Nem.
- És ha megfizetem?

klasszikus ezentúl úgy hangzik, hogy

- Tud úszni, ha rendeletben írom elő?
- Víz nélkül nem.
- És ha törvényt hozok rá?

Segna 2018.08.06. 11:11:18

@Cycmen: Bobby Newmark hozzászólásának minden szavával egyetértek. Ha fel tudod ezt fogni...
azt írod, hogy "Ha szerintetek semmit, akkor miért ugattok? :D Persze a logika nektek nem haver, te is a saját kérdéseddel állítasz fel csapdát saját magadnak. :P "
Pont ez a baj, hogy SEMMIT NEM CSINÁL: NEM AÉRT FIZETÜNK egy minisztert, hogy csak lógassa a ... és felmarkolja a zsét, meg a szívének kedveseket támogassa. Támogassa őket a magányvagyonából.

Fülig José 2018.08.06. 11:11:47

@Cycmen: az nyócéve volt, te fasz. azóta mi is történt? ja, hogy semmi? mer a SOROOOOOOOOOS...! ecsém, te fideSSesnek is hülye vagy. szép teljesítmény...

Segna 2018.08.06. 11:13:10

Kedves Óvóbácsi!
valamit nagyon eltalálhattál, mert egy sereg hivatalos troll menten idesereglett, mint gyöngytyúk a takonyra! ,-)

Segna 2018.08.06. 11:15:42

@Cycmen: rossz szakaszt ollóztál ki, ez pont nem passzol ide, lapozz!
(segítek az emúttnyocév már rég lejárt lemez, sőt lassan ezzel már a KORMÁNYt és a MINISZTERELNÖK ÚR-at szennyezed!)

dr. mesterséges színezék 2018.08.06. 11:15:55

@Bobby Newmark: Hogy is szól a klasszikus?

Minden szervezet eljut arra a pontra, amikor kimenetet már nem produkál, csak a saját belső folyamataival van elfoglalva.

Amikor a NER egyik heréje elkezd kodifikálni a másik heréje számára, miközben érdemben ugyanaz a semmi történik, nulla haszonnal (sőt!) a két here közt pedig elégedetten elnézi ezt a főfasz, akkor sejthetjük, hogy közel a fenti célállomás.

Segna 2018.08.06. 11:18:09

@Fülig José: tudom tudom, de néha jólesik, mert ha nem válaszolunk neki még azt hiszi jót és igazat írt...
Tudom méltánytalan, és egyenlőtlen a vita, de néha az ember titokban úgy belerúgna a szomszédban káráló ostoba vénasszonyokba, de inkább ezeknek írok! ;-)

Fülig José 2018.08.06. 11:19:12

@Segna: ne tartsd vissza magad! :-)

Bobby Newmark 2018.08.06. 11:25:03

@Cycmen: Tehát akkor most azért tapsolunk a szarnak, mert más sem csinálta jobban?

Lehetne ez is a NER mottója:
"Szar, de legalább a mi csináljuk"

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.06. 11:55:26

@Segna:

Látom a ballibek előszopói is feltüntek, Fülig José, és Segna képében.

Persze kevés pénzen csak ilyen minőséget lehet szerezni.
Dehát ez van.
A ballib médiamunkásoknak hívott segéd munka nem kifizetődő és csak szánalmat kelt az emberben.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.06. 11:59:02

@dr. mesterséges színezék:

Vannak túlsúlyos gyerekek ? Létezik a probléma ?
A válasz az hogy: Igen.

Akkor tenni kell valamit. A minisztérium és a miniszterek rendelet formájában tudnak tenni az ügy érdekében.
Az óvóbácsik és nénik is tehetnek sokat, de biztos nem úgy hogy rinyapartit és hiszticunamit indítanak, csak azért mert valaki tesz a probléma megoldása érdekében.

Segna 2018.08.06. 12:00:13

@Rettegek mert ballib vagyok:
Ezzel foglalkozzon Kasler, meg te is, ne az én hozzászólásommal, de ti csak arra vagytok alkalmasak, hogy a hozzászólókat mocskoljátok, érdemben nem tudsz mit írni.
(egyébként valami új mocskolódást igazán kitalálhatnátok már ez olyan uncsi... ezen megsértődni sem lehet...

www.portfolio.hu/gazdasag/egeszseggazdasag/anarchia-botrany-ami-az-allami-korhazakban-van-nem-akarhonnan-jott-a-sulyos-kritika.293906.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK vizsgálatából:
Volt olyan kórház minden fontos terméket és szolgáltatást úgy vett meg az intézmény vezetősége, hogy nem folytatott le közbeszerzést, vagyis a vásárlásoknál minden lehetséges jogszabályt figyelmen kívül hagytak.
Számos olyan kórház is akadt, ahol nem vezettek hiteles leltárt bizonyos eszközökről.
Néhol az elszámolások egyszerűen átláthatatlanok voltak.
Kaotikus viszonyokat találtak egyes szakrendelőknél.
Számos esetben hamis nyilatkozatokat tettek az intézményvezetők a gazdálkodásról, így esély sem volt arra, hogy kiderüljön, mekkora vagyonnal gazdálkodtak és a forrásokat mire fordították.
Rendszerszintű, hogy az összességében több millió embert ellátó szakrendelők vezetői nem tartják be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem.

apro_marosan_petergabor 2018.08.06. 12:05:21

@Segna: egyáltalán nem kedves Segna, user nevem kicsit átírtad, finoman korrigálom apro_marosan_petergabor továbbra is...:)
Senkit nem érdekel hány demagógus van a családodban, s a kérdésem sem demagógiai ismerteteidre vonatkozott, hanem a 27 ezüstpénzre. Ezt sem sikerült rendesen megválaszolnod... Továbbra sem értem mire célzol: ha Júdás 30(30!) ezüst pénzére, azzal is több baj van... Judás elárulta Jézust, akinek korábban híve volt. Nos én korábban sem voltam és most sem vagyok híve a szerzőnek (Kóber), de neked sem, ezért el sem árulhattalak el benneteket- szimpla kritikát fogalmaztam meg, tudom szokatlan ez libero körökben. Ráadásul pénzt sem veszek fel ezért a válaszadó tevékenységemért - így szégyellni sincs módom magam - egyébként minden stimmel.
További jó tanulást, ismerkedést a történelemmel (a kevesebb, de biztosabb több), esetleg a pedagógiával, hidd el, jó pap holtig tanul...

Aurora86 2018.08.06. 12:08:29

Kásler nem azt mondta, amiről az óvóbácsi ír, de nem baj. Egészen másról van szó, a népegészségügyi programról. aminek része lesz a nevelés is, de senki sem állította, hogy eddig nem ez volt.

Fülig José 2018.08.06. 12:15:58

@Rettegek mert ballib vagyok: ez válasz valamire te ócska szar? vagy kérdezel? vagy mi a fasz?
hadd kérdezzek én is, bár tudom, fideSSkutyával vitázni felesleges: ha valaki máshogy gondolja, mint a közös tudatú, egybites narancszombik, az ballib? vagy unijós? vagy soros? érted? nem érted...

Melee 2018.08.06. 12:18:26

@Rettegek mert ballib vagyok: "Valami mégicsak el van cseszve, mert kibaszott sok dagadt gyereket látni az utcákon, óvodákban, és iskolákban."

Tekintettel arra, hogy 9 éves korig a gyerekek csak Kedves Vezér fennhatósága alatt éltek, akkora öngólt lőttél, hogy fel se tudod fogni. Majd a fizetési csekkeden a levonás megmagyarázza neked.

Melee 2018.08.06. 12:23:56

Kérdem a sok baromtól, akik a rendelet törvényre emelésével akarja magyarázni Kásler hülyeségét és hozzá nem értését, hogy a magyar foci jobb lett-e attól, hogy törvénybe foglalták a támogatását? Azóta vereséget szenvedtünk nemzeti szinten Andorrától és klubszinten luxemburgi csapattól, ami korábban nem fordult elő. Kásler is ezt készíti elő az aktatologatással, és a tenni akarók baszogatásával.
Biztos az a gond, hogy a magyar focisták nem tartják be a tízparancsolatot.

Fülig José 2018.08.06. 12:32:47

@Melee: sok barom? 2-3 fidelitaSSos hülyegyerek meg a kivénhedt pártkatona csoportvezetőjük...most gondolkodnak a válaszon, de előtte meg kell kérdezni a régióvezetőt, aki a megyei elöljáróhoz fordul aki a központi bizottsághoz akik megkérdezik a dagadt cigányt aki végül kijelöli a válaszírót...így megyen ez fideSSéknél.. még szerencse hogy mindegyik egy agytröszt, mint ez a nikotinszínű ostoba fasz kásler is...

dr. mesterséges színezék 2018.08.06. 12:43:27

@Rettegek mert ballib vagyok: Esetleg ki kéne elégíteni az óvodások mozgásigényét akkor is, amikor nem lehet kimenni. Erre a legkevésbé alkalmas megoldás az, hogy akkora helyen tartjuk benn őket, hogy össze vannak préselve, mint a heringek.
Egy rohadt tyúkól alapterületére és hőmérsékletére megvan a limit (nagyon helyesen) - egy óvodai csoportra addig toljuk ezeket a limiteket, amíg beleférnek azokba a lehetőségekbe, amelyeket a forrás(talanság) ad.

Megoldás: kovertáljuk törvénybe azt a rendeletet, amit a központi erőforráselosztás teszt betartatatlanná.

Álnaiv szarháziak, mint pl. te, pedig ájtatos orcával bámulnak a "megoldóra" , hogy ja de tényleg, hogy eddig ez nem jutott az észbe, na de most.

Az úgy nevezett egészséges étkeztetésről már elmondtam mindent a menzáknál: ott is mindenki jól jár, a haveri beszállító, aki a szart teszi pénzzé; az iskola fenntartója, mert "meg van oldva a kérdés"; az iskola igazgatója, mert a balhéknál tud arra hivatkozni, hogy meg van kötve a keze (és tényleg); és a gyerek is, mert még az egészséges táplálkozásba belecsavarodott osztályfőnöke is aláírja, hogy gagyi alapanyagból fűszerezés nélkül ehetőt ugyan lehet készíteni, de nem érdemes és ott sem sikerül, így a kölök megkapja naponta a termoszát a hazaival.

Segna 2018.08.06. 12:56:36

@apro_marosan_petergabor: a 3 ezürt az ÁFA vagy a TAO amit le szoktak nyúlni a NERtársak. ;-)
Ha ingyen csinálod... khmmm

Kivlov 2018.08.06. 12:59:28

A legnagyobb baj, hogy a csapból is ez folyik: "...a rengeteg felesleges papírmunka..."

Tudomásul kéne venni végre, hogy manapság a legfontosabb dolog az információ, az adat.
Nem elég elvégezni egy munkát, arról adatokat összegyűjteni, rendszerezni, feljegyezni kell a későbbi visszakereshetőség, illetve a döntéshozók döntéseit megkönnyítendő.
Lehet hisztizni ez ellen, de nem 1950et írunk...

Bobby Newmark 2018.08.06. 12:59:50

@apro_marosan_petergabor: Arra annyira ne legyél büszke, hogy még csak nem is pénzért csinálod, a komcsik közül is a leginkább megvetettek azok, akik nem kényszerből, hanem lelkesedésből voltak utolsó rohadék szaremberek.

Annyi a különbség, hogy ha most jön majd rendszerváltás, kicsit nehezebb lesz majd eltitkolni az ügynökmúltat, mint az előző körben.

Bobby Newmark 2018.08.06. 13:02:39

@Kivlov: Ja, csak mondjuk azt is lehet jól is csinálni, meg úgy is, ahogy mi, magyarok szoktuk. Továbbá a NER kibaszottul 1950-es tempóban működik, mindenféle szempontból.

Én hidakat tervezek, és bazdmeg így 2018ban is ilyen 8 példány papír tervcsomagokat szállítunk a MÁVnak. Mert mi a faszomnak számítógép, ha egy kisebb erdőt is ki lehet irtani azért, hogy az információt átadhassuk.

Kivlov 2018.08.06. 13:20:03

@Bobby Newmark:
ennyi + egy bambi.
MÁV 1850ben ragadt le, nem 1950ben. :D

Fülig José 2018.08.06. 13:38:06

@Kivlov: ja, de 2018 ban pont semmilyen papírt nem kéne már tologatni, mer' feltaláltak valami komputer nevű dolgot, ami (állítólag) leegyszerűsíti az éltet.
meg aztán TENNI is kéne valamit, nem csak adminisztrálni... ez a fideSS rendszer engem egyre jobban emlékeztet valami másik rendszerre... az is RENDKÍVÜL hatékony volt, papíron legalábbis...

szepipiktor 2018.08.06. 13:45:05

Gondolom a szerző - aki biztos hiteles, nagytudású szakember! - minden gond nélkül végrehajtaná a határozat további pontjait is, melyek alapból gázosabbak mondjuk a játszóudvar hiányánál.
Ugyanis most megteheti a kormány, hogy a kritikus pontokra ad pénzt, onnantól a nevelőknek KUSS a nevük és indulhat a mai fasisztoid világból az átlépés a nyilt náciba,
Nem tudom, ki hazudik, de a címlapon ez olvasható:
"Ahhoz segíti a gyermeket, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a keresztény kulturális értékek, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és családhoz való kötődés alapja."
Nem vagyok érintve és sokszor írom, hogy egy jobbközép polgári keresztény pártra lenne szükség, de gondoljunk bele, hányféle világnézeti, vallású családnak KÖTELEZŐ a bölcsöde/óvoda!!!???
Ha lesz játszóudvar, lesz oktatóeszköz, lesz dolgozó, akkor elfogadható a gyerekek világnézeti, vallásalapú megkülönböztetése? Elfogadható, ha egy ateista vagy egy zsidó család gyerekét kötelezően a keresztény irányba kényszerítik, ha meg nem mennek, akkor jön a kirekesztés majd a megbélyegzés?
Mert a történelemben ez egyszer már megtörtént.
Akkor is azt mondta a tömeg, hogy dehogy csinálnak "olyat", aztán mégis.
.
Az oktatásnak ma világinak kell lennie, igen, kötelező a nemzeti alapok átadása, kötelező az emberi alapok oktatása (ha már a mai bunkó szülők ezzel nem foglalkoznak), de nem vallás kell -- és nem is google... -, hanem matematika, fizika, biológia, természetesen az életkornak megfelelő szinten. És igen, TESTMOZGÁS!!! Igen, mert arra szükség van, azt csak a papok meg az Y generációs netfüggők tagadják, mert nekik nem megy...
Nem neoliberális baromságok kellenek és nem vallásalapú szélsőséges nacionalizmus.
Nem hiszem, hogy jó, ha picik eleve úgy nőnek fel, hogy gerjed bennük a romángyűlölet, hogy zsigerükben lesz a sötétség.

bgabi2 2018.08.06. 13:48:05

@dr. mesterséges színezék: Az említett ágazati rendelet az óvodák működését, tartalmi munkáját szabályozza. Míg a köznevelési törvény kötelező érvényű az óvodák fenntartóira (önkormányzat, alapítvány, egyház stb.) is. Kásler elképzelése az, hogy törvényileg kötelezi a fenntartókat, hogy biztosítsák a szükséges feltételeket az óvodák számára, hogy végre tudják hajtani a rendeletben megfogalmazott feladataikat. Kapisgálod már?

Aurora86 2018.08.06. 13:49:41

@Melee: nem akarja senki törvényre emelni a rendeletet. Teljesen másról van szó, csak ezt se te, se az óvóbácsi nem érti.
Ki fog jönni az új népegészségügyi program. Ebben lesz szó a nevelésről is. Mivel annak az nyilván része. Eddig is volt, de senki nem mondta, - illetve de, óvóbácsi éppen ezt mondja, de ő csak írt, nem akart a dolgoknak utána nézni - hogy ez új dolog.

Kivlov 2018.08.06. 14:14:05

@Melee:
A "papírmunka" az adminisztráció összefoglaló neve.
Nem kizárólag a papíron, kézzel írt adminisztrációt jelenti.
Ha még nem esett volna le...2018ban...

Fülig José 2018.08.06. 14:23:39

@szepipiktor: "Nem hiszem, hogy jó, ha picik eleve úgy nőnek fel, hogy gerjed bennük a romángyűlölet, hogy zsigerükben lesz a sötétség."
ne viccelj...! tökéletes pártkatonák lesznek. csak nézz meg egy fideszfant és értesz mindent.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.06. 14:54:40

@Fülig José:

Már boccs de egy átlag ballib többet cigányozik, Orsósozik, mint nyugat-Európában egy náci párttag.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.06. 14:56:38

@Bobby Newmark:

Ugyanmár.. Ne áltasd magad. A magadfajta komcsik azok régen is most is, az MSZP-MSZMP-DK vonalon mozognak.
Ahogy a Gyurcsány féle spiclik is.

Fülig José 2018.08.06. 14:58:00

@Rettegek mert ballib vagyok: nem tudhatom, neked a fétised a "ballib"... de a cigányozással igazad lehet, fideSSéknél nem divat manapság...nem is értem, miért...?

dr. mesterséges színezék 2018.08.06. 15:05:16

Azért mennyivel egyszerűbb handabandázni, mint plusz 5 négyzetméter óvodai terület érdekében nem lopni. Nemzetthy Edukációs Rohadás

index.hu/belfold/2018/08/06/eloirtak_a_nemzeti_nevelest_az_ovodakban/

dr. mesterséges színezék 2018.08.06. 15:07:41

@bgabi2: Neki a forrást kéne adni az ukázhoz, nem ugyanazt az ukázt egy csillámlóbb papírra taknyolva.

Bobby Newmark 2018.08.06. 15:44:15

@Rettegek mert ballib vagyok: Ezt hazudjátok magatoknak, hogy ne kelljen felköpni, és aláállni mi? "A mi komcsink jó komcsi, meg nem is az!"

Melee 2018.08.06. 15:50:12

@Kivlov: Szerintem ezt nem nekem szántad, de javíts ki, ha igen.

Kivlov 2018.08.06. 15:53:53

@Fülig José:
A "papírmunka" az adminisztráció összefoglaló neve.
Nem kizárólag a papíron, kézzel írt adminisztrációt jelenti.
Ha még nem esett volna le...2018ban...

Melee 2018.08.06. 15:54:11

@Aurora86: Javaslom olvasd el még egyszer a hozzászólásomat, figyelmesebben, és megérted miért nem helytálló a tied. Ha még kb. tucatnyi hozzászólást elolvasol az enyém előtt, az segít még jobban egyértelműsíteni a hibát.

bgabi2 2018.08.06. 16:53:11

@dr. mesterséges színezék: Az óvodák fenntartói kapnak állami támogatást, ha nem is eleget. A gazdasági miniszter mindig retteg attól, ha újabb feladat fogalmazódik meg (rendszerint a költségvetési törvényben módosítják az ágazati törvényeket), mert ahhoz plusz forrás is jár. Különösen ügyes ezért egy miniszter, ha képes törvénybe iktatni tárcájának egy fontos feladatát.

2018.08.06. 16:56:23

Nos, azt hiszem lesz mit bepótolni, az EMMI-nél, mert az utóbbi időben, a volt miniszterek és " profi állomtitkárok "csak rontottak az amúgy sem rózsás helyzeten. Köszönhető ez a seprós talicskás balog miniszternek, aki sajnos csak butább lett, mint ahogyan soltész " szuperállomtitkár is " ! Bár semmihez nem értenek, de a duma a nagyotmondás az magasívű ostobaságot takar, ám ők ezt nem veszik észre .

De mielőtt vitatkozni akar bárki is, talán tudnia kellene hogy milyen helyzetben vannak a vidéki városi és a falusi, szórványtelepülési óvodák. Ott ahol télen bizony szénszünetet kell tartani vagy kissé meghosszabbitani a a téli, nyári, tavaszi szünetet. Mert nem az kell hogy a legfontosabb legyen hogy orsós képe lógjon--bár felőlem lóghatna --a falon, hanem hogy a gyerekek fejlődése, iskolába történő felkészitése zavartalan legyen. Aki pedig orsós képét akarja csókolgatni, hálát akar neki elrebegni, az tegye meg--de személyesen. Ennyire ostoba még a rákosi mátyás pajtás sem volt, és az alattvalói sem, pedig ők sem volta piskóták ! Igaz ma már ez természetes .

Az óvodai nevelés az felkészités az iskolai évekre. Ha nem képzett személyzet tanitja és nem neveli--mert az a szülők feladata kell hogy legyen --a gyerekeket, akkor legyen az bármilyen okos, bármilyen jó családból való, nem lesz belőle sem tanár sem orvos, sem pedig agrárszakember vagy mérnök. Ott ahol nincs szertár --fizika, kémia, nincs tisztességes tornaterem--de van a nyaloncoknak stadion--ott nem kell csodálkozni hogy szegénység és lassan gettósodás van ! Mert már sajnos van !

Arról nem is beszélve hogy a kis falusi óvodákban lassan még a madár is 3 napi élelemmel indul útnak, mivel alig alig található normális, átlagnak megfelelően működő óvoda. Ott ahol nincs bolt, nincs egy művelődési ház, egy könyvtár, de már a kocsma is bezárt vagy 5 éve, és a templomot is félig már-már elbontották--ott mi akar az EMMI , létrehozni ? És főleg kinek és kivel ? Hiszen az alapok hiányoznak !! Aki teheti a gyerekét a legközelebb városba viszi óvodába, íratja iskolába, mert falun lassan nem hogy tanár--tanitó, de fiatal sem marad meg . Csak a kisebbség és az ott maradt , ott született és a , kicsike kis vagyonkájukat féltő, magányos idős emberek. Tessék mondani, erre lehet jövőt épiteni ? Aki ezt vallja az valószinű hogy még nem látott vidéket csak a tv-ben csododálta meg az ország " szép és csodás lepusztult " részeit .

Lehet vitatkozni, lehet szidni, de egy dolgot tudomásul kell venni, az oktatás, az eü, terén olyan messze vagyunk a gödörbe esett , odahanyatló nyugattól, hogy 80-90 év is kevés lesz, a jelenlegi szinvonaluk eléréséhez, de azt tessék figyelembe venni hogy addig ők már lehet hogy fényévekre lesznek tőlünk.

Hogy mi a megoldás ? Nos, arra ott vannak az " okosok ", akiknek --pártra és nemre való tekintet nélkül--sikerült szétverni még azt is ami egykor jól működött ! Hurrá, erre volt jó a gengszterváltás, meg arra hogy már az sem működik, ami egykoron még megfelelő volt ! Szép volt gengszterváltók !

Végül lehet hazudni, lehet magyarázkodni, de felesleges. Hiszen mint ahogyan nem volt az országban minden faluban tsz, mint ahogyan 1966-ig a templomokban volt megtartva a hittan--a tisztelendő atya által, és lehetett esküdni templomban is--bárki is állítja mindezek ellenkezőjét ! Igaz, mást kell hazudni, mert ezt kérik !

Talán be kellene fejezni a süketelést, a lopást, a lakájok és éhenkórászok sisere hadának eltartását, és a sok ostoba lakáj hajbókolásának tapsikolását, mert ha ez igy marad, akkor nem hogy óvoda, és nem hogy iskola, de még országunk sem lesz ! Nos, lehet gondolkozni és lehet köpködni. De az igazság, attól még igazság marad és valóságos létező probléma !

Kasler doktornak,---vagy miniszternek -- jó munkát ! Az eredményt pedig majd meglátjuk.

Ésszelteli 2018.08.06. 16:59:34

@Fülig José: Ennyi sületleséget csak bedrogozott és beivott embertől hallottam. Különbséget kell tenni kormányrendelieti és törvényi szabályozás között. De kérdezzen meg egy jogi végzettségüt ha azt gondolja ennek nincs jelentősége. Nem előre kell nyilatkozni és aztán gondolkodni hanme fordítva. Remélem segítettem.

Ésszelteli 2018.08.06. 17:01:26

@Segna: Szerintem maradhat, nem gondolom, hogy te mondod be a tutit. nem úgy jár a toll a kezedben. Tegyél különbséher rendeleti és törvényi szabályozás között, minden jogász az teszi. beszélj nálad okosabb emberekkel, sokat fogsz tőlük tanulni. Remélem segíthettem.

Halibuli 2018.08.06. 17:21:51

Nemzeti óvoda, nemzeti bilike,
Nemzeti Pistike pisili telibe.
Nemzeti kakika, narancs lesz a szaga.
Stadion a jelünk, nem megyünk még haza.

wolves84lb 2018.08.06. 17:52:40

@Rettegek mert ballib vagyok: neked tényleg a túlsúlyos gyerekek a vesszőparipád, miközben az a rohadt geci főnököd, orábn hízott vagy 30 kilót 8 év alatt? Takarodjál már anyádba....

N. Barbie 2018.08.06. 18:26:16

@bgabi2: "A kormányrendelet az nem törvény, akár igaza is lehet a miniszternek, aki szeretné törvényi szintre emelni a kérdést."
Igen, mert, ha holnaptol torveny mondja ki, hogy tisztesseges etelt kell adni a gyereknek, nem csak rendelet, akkor az elelmezesvezetonek rogton 500 forint jut egy gyerek napi etkeztetesere, nem csak mondjuk 100, mint most.
Ja, nem.

Amúgy meg az óvodák az önkormányzatokhoz tartoznak, az étkeztetés is.
Es az onkormanyzat kitol kapja a penz zsenikem? Ja, a maffiakormanytol.

Thomas Dantes 2018.08.06. 18:43:33

Blabla. A Fideszes szavazók véleménye: kussolsz lipsi. Ennyi. Meg hogy a gyurcsányodat akarod vissza és Soros pénzén beakarod hozni a migráncsokat.
Nem teszik, hogy épül a hazánk? Bezzeg a komcsi gazdáid alatt örültél?
Sivalkodj lipsi

Ennyi. oLyna felesleges az egész blog bejegyzés mert a magyar szavazók többsége ezt bírja csak reagálni.
Értjük-e?

apro_marosan_petergabor 2018.08.06. 19:55:24

@Segna: Az ÁFA 27%, ez 30 ezüstnél bizony nem ennyi, házi feladatként megkapod, hogy a történelmen kívül a metekot is gyakorold egy kicst... TAO, no az ennél összetettebb, az ÁFA sem ment, ezt már nem ajánlanám neked... Tudod a liberok egyik baja, a tárgyi alapok nélküli hőzöngés, erősítsd a tárgyi alapokat, lesz dolgod vele bőven.
(Lenyúlni? - Kóka, Csillag Pityu, Gyurcsány nagyban, Csintalan, Hagyó, Weisz és sok más csak sok milliós nagyságrendben - tudod nókiás doboz stb. - a maszop-szadesz idején, már rég volt...)

kiskutyauto 2018.08.06. 20:10:00

Most komolyan van még az országban olyan értelmes ember, akinek sokk illetve újdonság, hogy MINDEN FIZESS FÉREG, KIVÉTEL NÉLKÜL AGYHALOTT IDIÓTA DILETTÁNS BAROM??? Ezeknek csak egyetlen egy dolog a fontos, minél mélyebbre benyalni a hazaáruló rablógyilkos náci szarbánnak, hogy a csirkeszaros karrierjük felíveljen... már Észak-Korea sem akkora szégyen, mint Orbanisztán pokla...

Jakab.gipsz 2018.08.06. 21:33:29

@Halibuli: Nemzeti fűzfa poétáink pedig úgy szaporodnak mint eső után, (a bolond gomba).

Jakab.gipsz 2018.08.06. 21:37:49

T. Kóber György!

Nemzeti demokratikus koalíciós, óvóbácsi osztja az észt, mire költse az állam az adófizetők pénzét. Ügyes.

2018.08.06. 22:09:17

@Melee: a NER törvénye szerint az alma folyékony, és legalább 53 fokos. Tessék beiktatni az óvodai menzába!

2018.08.06. 22:10:24

@Jakab.gipsz: nem írt semmi ilyet. Kérjél új fordító programot.

2018.08.06. 22:11:15

@Jakab.gipsz: a magyar nyelv nagyon bonyolult. Neked.

2018.08.06. 22:19:35

@Ésszelteli: nincs jelentősége adott esetben. Játszuk végig: egy óvoda nem a rendelet szerint neveli egészségre a gyermeket. Ha szabálysértés, más a büntetési tétel, mintha törvénysértés lenne.
Megold ez bármit is?
Ha nem a fizetésemeléstől esel el, hanem felfüggesztettet kapsz, veszel majd készségfejlesztő eszközöket?
Avagy a miniszter arra gondolt, hogy amennyiben törvénybe lesz iktatva, akkor a saját minisztériumi dolgozóit is elmarasztalhatja?

bgabi2 2018.08.06. 23:19:48

@N. Barbie: Nem fogom újra leírni. Keresd meg a választ. Maradjunk annyiban, hogy neked fogalmad sincs az államháztartás működéséről és az ezzel kapcsolatos jogalkotási gyakorlatról.

Hafnek 2018.08.07. 15:07:34

@DFK: Nem én hazudok, te sértegetsz! :/ Persze, ez téged minősít.
Nyolcadik éve dolgozom egy kollégiumban, eddig egyszer láttam vajat az étkezésnél. Az összes többi, ilyen jellegű fogáshoz margarint kaptak a gyerekek..
Ha próbáltál már vajjal is és margarinnal is, mondjuk, rántottát sütni, akkor magad is láthattad (volna), hogy mi marad meg az egyikből és mi (nem) a másikból.
- - -
- Wikipédia: „A margarin és a vaj

A margarin fogalmát a köznyelv néha keveri a vajjal, ám a vaj állati eredetű, természetes tejzsír, míg a margarin növényi olajok feldolgozása során előállított zsiradék.(Az állati eredetű zsiradékokat is tartalmazó keveréket melange-nak nevezzük.)

Viták tárgya, hogy a vaj vagy a margarin egészségesebb-e. A margarint ugyanis legtöbbször egészséges voltára hivatkozva szokták reklámozni a gyártók, illetve a nemzetközi táplálkozási ajánlások is a margarint részesítik előnyben a vajjal szemben, kedvezőbb zsírsav-összetétele miatt. Korábban a margarinok előállítási módja viszont megkérdőjelezte ezt a kedvező zsírsav-összetételt (magas transzzsírsav-tartalom), ugyanakkor ma már az étkezési margarinok minimális transzzsírsavat tartalmaznak. Léteznek olcsóbb és drágább margarinok, valamint otthon is készülhet margarin, élettani hatásuk a felhasznált alapanyagok függvénye.

A hagyományos margaringyártás során a zsírsavak telítetlen kötéseit telítik, így sokat veszítenek kedvező tulajdonságaikból, tehát az utóbbi években már inkább a vajak használatát ajánlják a szakértők, mivel ezek természetes állapotukat őrzik meg, és nem a hidrogénezés során alakulnak át. Margarinok esetében érdemes vásárláskor az összetevőket alaposan tanulmányozni, ugyanis a jó minőségű margarinokat ma már nem hidrogénezett növényi olajjal készítik.”

N. Barbie 2018.08.07. 15:32:43

@bgabi2: Mert te annyira penge vagy benne. :)
Lattuk mennyire, mikor azt gondolod, hogy az a lenyeg, hogy rendelet vagy torveny mond ki valamit, nem pedig a hozzarendelt forras mennyisege...

bgabi2 2018.08.07. 17:01:04

@N. Barbie: Látom, lusta vagy visszaolvasni. No akkor még egyszer! Azért kell törvénybe iktatni egy feladatot, mert innentől kezdve a fenntartóra nézve is kötelező érvényű annak végrehajtása, sőt ha ez kiadásnövekedéssel is jár, akkor az állami költségvetésnek forrást kell biztosítania rá. Ezért szokták az ágazati törvényeket ilyen esetben a költségvetési törvényben módosítani. Vedd már a fáradságot és olvass el egy költségvetési törvényt.

Amúgy meg az óvóbácsi se érti az egészet. Azt hiszi, sőt azt állítja, hogy az óvodai nevelés országos alapprogramjában deklarált célok és a hozzájuk rendelt feladatok csont nélkül végrehajtódnak. Hát nagyon nem. Erre csak akkor van esély, ha a feladatokhoz mérhető indikátorok (pl. étkezés minősége, szabadban töltött órák aránya, gyerek testsúlyának változása stb.) társulnak. Ez kb. úgy nézhet ki, hogy a köznevelési törvényben a parlament deklarálja a szándékát, egyben megbízza, a minisztert, hogy dolgozza ki ennek a területnek a mérési-értékelési rendszerét, amelybe belefér annak ellenőrzése is, hogy a fenntartók hogyan sáfárkodnak az állami forrásokkal. Mert egyébként azt se gondolhatja senki komolyan, hogy az állambácsi által biztosított pántlikázott pénzek mindig arra fordítódnak amire adták. Ezt a dolgot az Állami Számvevőszék ellenőrzi. A honlapjukon jó sok ilyen feltárt szabálytalanság olvasható. A szabálytalanul felhasznált pénzt vissza kell fizetni illetve következhet a bírság vagy akár a vádemelési javaslat is.

A legeslegjobb megoldás persze az lenne, ha az egészséges életmódra történő nevelésről külön törvény készülne, mert mint tudjuk a prevenció nagyságrendekkel olcsóbb, mint maga a gyógyítás.

Mindezt már korábban leírtam, mielőtt Te színre léptél.

Remélem tudtam segíteni!

Ésszelteli 2018.08.08. 16:04:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: Olyan nagyfokú tájékozatlanságról árulkodik az írása, hogy engedje meg de nem reagálok. Ahhoz az kellene, hogy próbáljon egy kicsit elgondolkodni, hogy igenis van jelentősége a 2 külön dolognak. ha maga szerint nincs és nem is kellene másképp szabályozni, mint ahogy van akkor engedje meg hogy magára hagyjam a fura észjárásával, ami igencsak vesztő!
üdv.,

2018.08.08. 16:25:49

@Ésszelteli: Tisztelt uram! Ha úgy gondolja, hogy attól, hogy valami törvény lett, ami eddig rendelet volt, egészségesrbbek lesznek a gyerekek, mert a margarin haptákba vágja magát és kókuszzsír lesz, vagy a homokozó hirtelen készségfejlesztő játékká változik, akkor azt kell mondjam, naiv.
Ha úgy látja, Varga miniszterünk több forrást fog biztosítani, mert Kásler miniszter törvénykezett, akkor nem e világon él.
Ha az a véleménye, hogy a pedagógusokon kell elverni a port, mert direkt szabotálják az egészséges nevelést, akkor nagyon sajnálom magát.
Ha úgy gondolja, hogy ez pótcselekvés Káslertől, akkor miről beszélünk?

2018.08.08. 16:28:11

@Ésszelteli: van jelentősége a 2 külön dolognak. ha maga szerint nincs és nem is kellene másképp szabályozni, mint ahogy van"

Nem erről van szó. Ön félreérti a cikket.
Nem másképp szabályozzák, hanem szabályozás helyett törvénybe iktatják.

bgabi2 2018.08.08. 18:06:15

@Könnyen elkaptuk, uram!: www.origo.hu/gazdasag/20180808-az-ideihez-kepest-45-milliarddal-tobb-tamogatas-jut-az-ovodaknak.html

Pontosan az történik, amit itt többen állítottunk. Hogy a törvénybe emelésnek van finanszírozási következménye.

2018.08.08. 23:34:55

@bgabi2: tehát a kormány alaposan előkészítve döntött, majd Kásler doktor törvényt hozott utólag?
Bátor.

bgabi2 2018.08.09. 08:29:55

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"tehát a kormány alaposan előkészítve döntött, majd Kásler doktor törvényt hozott utólag?"

A kormány a miniszter javaslatára elhatározza, hogy törvényt vagy törvénymódosítást terjeszt be. Törvényt vagy annak módosítását csak a parlament fogadhatja el, miniszter nem. Ezt nyilván te is tudod, azonban ebben a blogban a kákán a csomó keresése van napirenden.

2018.08.09. 08:42:01

@bgabi2: de, értem a folyamatot, Káslert nem értem.
süti beállítások módosítása